Magunkról
Bemutatkozunk pár szóban
A Pomáz Barátai Társaságot 1990 tavaszán jegyezte be a bíróság, így városunk egyik legrégibb civil szervezete. Társaságunk tevékenysége bár alapvetően a városunkra koncentrálódik, de bizonyos vonatkozásokban kiterjed a környező pilisi kistérség hasonló örökségű településeire is. A társaság a korai időkben elsősorban a helytörténeti kérdések kutatásával, közzétételével és ápolásával foglalkozott. Az 1990-es években – a kor elvárásainak megfelelően – tíz éven keresztül helyi értékeinkről hírlevelet jelentettünk meg, melyeknek mára kortörténeti jelentősége van: (https://drive.google.com/drive/u/0/folders/16UcOT-7QlyfUsKu5icsKrgVAJx02jid8).
Az így keletkezett összesen több mint 1000 oldal Pomáz múltjáról és a ’90-es évekbeli jelenéről, és számos egyéb vonatkozásairól, úgy, mint geológia, állat- és növénytan, műemlékek, nemzetiségek, érdekességek, híres szülöttek stb. Rendszeresen tartunk előadásokat városunk régészeti, történeti, szociológiai örökségéről. Mindezek nyomán, és az addig végzett munka elismeréseként a képviselő testület ezt a szervezetet bízta meg a helyi Értéktár Bizottság feladatának ellátásával. Ez jelenti az Értéktárba bekerült értékek részletes bemutatását és népszerűsítését is. kapcsolódva. Az előadásainkon és a szervezet által megrendezett városi sétákon megismertetjük a helyi értékekkel az érdeklődőket. Hozzájárultunk a történeti településszerkezet bemutatásához és a Település Arculati Kézikönyvhöz kapcsodó épített örökségünk megismertetéséhez. Számos kiadvánnyal gazdagítottuk városunkat, többek között: pomázi füzetek (helytörténeti sorozat); képeslapok; Sashegyi Sándor régész egyes műveinek reprint kiadása; a gyermek Mares Móric reformkori naplója; Pomáz Hegyei és egyéb alkalmi kiadványok (pl. az önkormányzat által kialakítandó integrált városfejlesztési stratégia kapcsán). A közelmúltban az értéktári munkához kapcsolódva értéktári kiadványsorozatot indítottunk el, amelynek már két kötete is megjelent. Az ismereteinkkel segítjük az iskolák helytörténeti gyermekprogramjait a feladatlapok anyagának kidolgozásával. A Művelődési Házzal együttműködve kidolgoztuk a szakmai programot, ami alapján a Helytörténeti Gyűjteményből „Pomázi Örökség Tájház” lett. Csatlakoztunk a Tájházszövetséghez. A Kulturális Örökség Napjain a Tájházban és műemléki környezetében, eddig mindig nagy sikert aratott egész napos programot szervezünk. Az önkormányzat az értéktári faladat ellátásához a rendelkezésünkre bocsájtott egy a dokumentumok tárolására, valamint kutatásra és beszélgetésekre alkalmas helységet, mely nyitva áll a helytörténeti kutatással foglalkozni szándékozók elött. Működtetjük a Pomáz Település Értéktára honlapot, ahol az eddig az Értéktárba bekerült értékek leírásai olvashatóak (https://www.pomaziertektar.org/).
Az elmúlt évtől kezdve a pomázi értékeket komplex programok keretében ismertetjük meg (pl. katolikus templom és freskói), és ilyet tervezünk az idei évre is.